Ez a mondat, amitől mindig is falra másztam. Az én gyerekeim szinte sosem aludták át az éjszakát, de akivel csak beszéltem, annak a gyereke tuti nem kelt fel éjjelente. Később megtudtam, hogy ha már 6 órát alszik a baba egyhuzamban, az már "átalvásnak" számít. Na hát az én igényeim szerint nem, mert ha ő lefekszik este 8-kor és felébred 3 körül az nekem nem jó, hiszen én nem megyek aludni ilyen korán.
A nagyobbik kislányom hiába 2 és fél éves a mai napig szinte minden este felsír és meg kell nyugtatni, majd alszik tovább. Ez régebben rosszabb volt, fogzás idején rendszeresen 45 percenként ébredt sírva éjjel, na azt már alig lehetett bírni. Emiatt egy évvel ezelőtt átköltöztettük a mi szobánkba saját kiságyon. Így ha nyöszörög csak átnyúlsz és megsimogatod. Elfáradtam az átjárkálásban. Hiába olvastam el a Suttogót és társait, nem tudtam alkalmazni a pát percig sírva hagyós technikákat. Megőrjít a sírás, maradt a megnyugtatás. A könyvek szerint a mi hibánk, a gyerek nem tanult meg egyedül elaludni. Tényleg este akkor alszik el, ha ott fekszünk mellette. Mese után hiába mondjuk, hogy akkor jó éjszakát. Ha látja rajtunk, hogy még ki akarunk jönni, nem akar ott maradni egyedül. Biztos fél, hogy valamiről lemarad. Kivéve, ha a bölcsi nagyon kiüti és kidől szó nélkül 8 körül.
De ha belegondolok én is utálok egyedül aludni, nem is szoktam, nem is tudok. Inkább megvárom a férjem, de nem fekszek le egyedül. Szerinte erről le kell szoknom, mert nem lesz mindig úgy, hogy egyszerre megyünk aludni. Azért én továbbra is erre fogok törekedni.
A kicsi pedig, aki nemsokára 9 hónapos lesz, eddig azt hittem jobb alvó. Sőt 2 nap TÉNYLEG átaludta az éjszakát, azaz este flé 9-től reggel fél 7-ig aludt. Ezt meg tudtam volna szokni, de úgy tűnik ő nem. Eddig azért aludhatott nyugodtabban, mert nem jöttek a fogai, vagy nem fájt nagyon. Mert tegnap már sokszor kelt ő is, és nehéz volt visszaaltatni is. De akkor hogy lehet, hogy más gyerekek meg sem érzik, ha jön a foguk? Csak koccan a kanál, abból veszik észre. Ez a másik mondat amit szeretek hallani.
2 és fél éve nem aludtunk rendesen. Régen a bulik után, amikor csak 4-5 órát aludtam majd meghaltam másnap. Akkor nem is gondoltam, hogy ez állandósulhat, vagy hogy ehhez hozzá lehet szokni. Pedig akkor azt a keveset legalább egyben aludtam nem részletekben.
És azon ritka éjjeleken, amikor a gyerekek mélyen alszanak én képes vagyok azért aggódni, hogy nincs-e valami bajuk, amiért nem sírnak:) A férjem szerint nekem az se jó ha nem alszanak, az se, ha igen. Szerintem ez már csak ilyen anyuka dolog.
2015. augusztus 25., kedd
2015. augusztus 17., hétfő
Mindennapok szépsége
Meredten nézem a Play Doh gyurmák lehámozását a műanyag tojásokról a youtube-on. A régi életemben soha nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet velem. Vagy, hogy van ember, aki ezt a monoton idiótaságot nézi, és lám ez megy nálunk is, a gyerek nagy kedvence.
10 perccel ezelőtt üvöltve sírt sztereóban a két gyerek. Ha valaki felhív telefonon (nem érdemes) és megkérdi, hogy rosszkor hív-e, erre nem tudok mit mondani, mert nincs olyan egy ideje, hogy jókor. Adtam egy esélyt most is a beszélgetésnek, de amikor a nagyobbik 5 perce kitartóan kiabál, hogy ő akar beszélni a telefonba, a kicsi meg sír a kezemben akkor be kell látni, hogy ez ennyi volt. Majd szétnézek és azt látom, hogy lépni nem lehet a játékoktól, hogy víz ami vacsora közben "véletlenül" kiborult úszik a konyhakövön, de belelépni is csak akkor tudnék, ha átvergődném magam az etetőszékeken. A kiteregetett ruha napok óta áll a szárítón, a mosatlan is engem vár, a vasalnivalót meg hetek óta gyűjtöm halomba, hogy na majd valamelyik este megcsinálom. És ne keseredjen neki az ember, hát minden elismerésem annak, aki vidáman éli meg az ilyen napi csodákat.
Nagyon fura az egész. Az egyik pillanatban kiabálom, hogy ha még egyszer ráütsz a testvéredre elverem a feneked, a másikban meg meghatódom, hogy mennyire aranyosak, a következőben meg lehányja a kicsi a kanapét, majd elesik a székkel és sír. És ennek nincs vége. Mire a hisztik után elalszik mindkettő addigra már megint majdnem 10 óra, de a konyha még rám vár:) Ahogy a férjem mondja, hagyjad, ne foglalkozz vele, megvár. És tényleg.
Na ezért csináltam ma másfél liter tejből a tejberizsem.
Édesség
Régen nem voltam oda különösebben az édességért, nem is igazán tartottunk itthon. Kivétel a túró rudi, abból azért napi egyet gond nélkül megettem. De amikor terhes lettem elkezdődött valami. Egy folyamat, amit már nem tudok megállítani. Ebéd után amíg a gyerek alszik én keresgélek, édességet akarok enni. Ha nincs szerencsém, akkor csak régi beszáradt csokikat, zselés szaloncukrokat találok, na ilyenkor inkább leküzdöm a vágyat és nem eszek, hanem iszok egy kávét.
Szóval az első nagy kedvenc a kókusztekercs volt, sokáig tartott mire megtaláltam a cukrászdát, ahol a legfinomabbat csinálják, de azóta is csak onnan veszek, ha máshonnan hoznak inkább meg sem kóstolom, vagy ha ez elfogyott nem is tudom milyen sütit ehetnék.
A másik imádott édesség a tejberizs. Kiskoromban is szerettem, de anyukám nem szívesen csinálta, mert ott kell kevergetni a gáznál sokáig. Párszor megpróbáltam, de sosem lett jó. Aztán megjelent a Landliebe márkájú a polcokon és szerelem volt első kóstolásra. Második terhességem majdnem minden napján ettem egyet. De kissé drágállom így nekiláttam receptet keresni. Rátaláltam a tökéletesre nemrég. Majdnem olyan mint a Landliebe, annyira jó lett hogy első nekifutásra azt ettem 2 napig, másnap még jobb is volt:)
Éppen most is ezt főztem, annyit megjegyeznék, hogy nem érdemes mást is csinálni közben, főleg netezni, mert így az alja rizskoch lett és ez nem az igazi:)
Szóval az első nagy kedvenc a kókusztekercs volt, sokáig tartott mire megtaláltam a cukrászdát, ahol a legfinomabbat csinálják, de azóta is csak onnan veszek, ha máshonnan hoznak inkább meg sem kóstolom, vagy ha ez elfogyott nem is tudom milyen sütit ehetnék.
A másik imádott édesség a tejberizs. Kiskoromban is szerettem, de anyukám nem szívesen csinálta, mert ott kell kevergetni a gáznál sokáig. Párszor megpróbáltam, de sosem lett jó. Aztán megjelent a Landliebe márkájú a polcokon és szerelem volt első kóstolásra. Második terhességem majdnem minden napján ettem egyet. De kissé drágállom így nekiláttam receptet keresni. Rátaláltam a tökéletesre nemrég. Majdnem olyan mint a Landliebe, annyira jó lett hogy első nekifutásra azt ettem 2 napig, másnap még jobb is volt:)
Éppen most is ezt főztem, annyit megjegyeznék, hogy nem érdemes mást is csinálni közben, főleg netezni, mert így az alja rizskoch lett és ez nem az igazi:)
Cigaretta
Na tessék, kisgyerekes anyukák körében ez aztán a tabu téma. Meg sem merném kérdezni mástól, hogy dohányzik-e, sőt a szüleimnek se nagyon említem, hogy megint cigizek. Mindenki azt mondta, hogy ilyenkor kell leszokni, hisz olyan sok hónapon át nem gyújtasz rá. És tényleg amíg várandós voltam nem is hiányzott, sőt elképzelhetetlennek tartottam, hogy elszívjak akár egy szálat is, hiszen mégiscsak ott növekszik benned valaki, nem mérgezném meg vele. Az első gyerek 9 bent töltött hónapja alatt nem is jutott eszembe. Aztán amikor előbújt, megkezdődött a szoptatás, amikor szintén nem lehet, mert az anyatejjel szépen átmegy minden. Na de amikor belekeveredsz a véget nem érő sírásokba, amikor nem akarsz este lefeküdni, hisz úgyis mindjárt kelni kel, és amikor félsz a következő naptól is, ott már nehéz nem gondolni rá. Főleg, hogy a stresszes időkben a férjemmel is többször veszekszem, olyankor még egy rúgás, hogy ki sem mehetek lenyugodni egy öt percre. Persze, aki nem cigizik, az ezt nem érti, örüljön neki, sose kezdjen bele. De én szeretem, jól esik este ha mindenki lefeküdt csendben leülni és cigizgetni egy kicsit. Ha terhes nőket látok a kórház udvarán pöfékelni az elborzaszt, azt sem értem, hogy falun az orvos miért ajánlja, hogy szívjon el anyuka párat, nehogy a stressz rossz hatással legyen a magzatra. Sőt azt sem értem, hogy a kisebbség napi egy doboz cigivel táplált pocaklakója, hogy lesz ugyanolyan egészséges, mint azé, aki egészséges életmódot folytat legalább a terhesség ideje alatt. Mindegy. Az elsőnél kibírtam, egészen egy lánybúcsúig, amikor addig-addig kínálgattak, hogy 2 pálinka után beadtam a derekam remélve, hogy úgy lesz, ahogy mondják, hogy olyan rosszul fog esni, hogy csak na. Nem esett rosszul, sőt kettőt is elszívtam egyből. Persze itthon az értékes aznapi tejem ment a lefolyóba, szerencse, hogy volt tartalék a fagyóban. Innentől még sikerült egy ideig szüneteltetni a dolgot, de a hozzátáplálásnál már elkezdtem utánaolvasni, hogy mennyi idő alatt távoznak a nikotin és társai a szervezetemből. 3 órát írt egy okos internetes oldal, mivel már úgy éreztem eleget vártam, ezt hihetőnek találtam. Onnantól megint rágyújtottam, amikor alkalom nyílt rá, persze nem sok ilyen volt egy nap, de azért mégiscsak megnyugtató volt a tudat, hogy lehet.
Amikor kiderült, hogy a második kislányom beköltözött a hasamba, váratlanul érintett, elszívtam két cigit és néztem a semmibe egy fél órán át. Aztán megint teltek a hónapok, egészen a babaváróig még a kísértést sem éreztem. Ott a barátnőim egymás után szívták így egy szálat engedélyeztem magamnak. Őszintén szólva rossz érzés volt, nem köhögtem tőle vagy ilyesmi, hanem az egész összeférhetetlen volt, hogy ott a kis bogyó a hasamban én meg fújom ki a füstöt. Pedig még a nőgyógyászom engedélyét is megkaptam előtte, nem is értette, miért agyalok ezen ennyit, hiszen nem lesz 3 lába egy száltól, és rászokni sem fog már születése előtt.
A szoptatás másodjára nem úgy jött össze, ahogy terveztem, egyetlen előnye volt, hogy újra cigizhetek, bűntudat nélkül.
Most pedig azon dilemmáztam sokáig, hogy a nagyobbik gyerek, aki 2 és fél éves ebből mennyit tudhat. Eleinte úgy csináltam, hogy ne lássa, de pár hónap után mégiscsak a ropival játszotta, hogy cigizik. Elég kellemetlen, ha a bölcsikében rákezdi. Azóta megmondom őszintén, hogy miért megyek ki, és azt is, hogy ez nem egészséges. Már nem utánozza a kézmozdulatot, lehet már nem olyan érdekes.
De továbbra is úgy gondolom, hogy babakocsit tologatva cigizni botrányos, vagy terhesen, vagy bent a gyerekkel egy légtérben, autóban cigizni gyerekestől pedig egyenesen undorító.
A saját verziómmal én kiegyeztem.
Amikor kiderült, hogy a második kislányom beköltözött a hasamba, váratlanul érintett, elszívtam két cigit és néztem a semmibe egy fél órán át. Aztán megint teltek a hónapok, egészen a babaváróig még a kísértést sem éreztem. Ott a barátnőim egymás után szívták így egy szálat engedélyeztem magamnak. Őszintén szólva rossz érzés volt, nem köhögtem tőle vagy ilyesmi, hanem az egész összeférhetetlen volt, hogy ott a kis bogyó a hasamban én meg fújom ki a füstöt. Pedig még a nőgyógyászom engedélyét is megkaptam előtte, nem is értette, miért agyalok ezen ennyit, hiszen nem lesz 3 lába egy száltól, és rászokni sem fog már születése előtt.
A szoptatás másodjára nem úgy jött össze, ahogy terveztem, egyetlen előnye volt, hogy újra cigizhetek, bűntudat nélkül.
Most pedig azon dilemmáztam sokáig, hogy a nagyobbik gyerek, aki 2 és fél éves ebből mennyit tudhat. Eleinte úgy csináltam, hogy ne lássa, de pár hónap után mégiscsak a ropival játszotta, hogy cigizik. Elég kellemetlen, ha a bölcsikében rákezdi. Azóta megmondom őszintén, hogy miért megyek ki, és azt is, hogy ez nem egészséges. Már nem utánozza a kézmozdulatot, lehet már nem olyan érdekes.
De továbbra is úgy gondolom, hogy babakocsit tologatva cigizni botrányos, vagy terhesen, vagy bent a gyerekkel egy légtérben, autóban cigizni gyerekestől pedig egyenesen undorító.
A saját verziómmal én kiegyeztem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)