Azért
jutott az eszembe blogot írni, mert múlt héten olvastam, hogy egy anyuka
30 napos "nem kiabálok a gyerekeimmel" kihívást indított. Ez bizony rám
is rámférne. Ha ma kezdtem volna már órákkal ezelőtt elvéreztem volna
az első napon, pedig még csak dél van. Szörnyű. 2 kislányom van, egy 2
és fél éves és egy 8 hónapos. És vagyok én, akinek a türelme nulla,
semmi. Sose volt, csak régen nem tűnt fel ennyire, vagy kerültem az
olyan helyzeteket, amiben hamar ideges lehetek. Például nem
korrepetáltam a húgom angolból, mert mindenki tudta, hogy sírás lesz a
vége. Az egyetemen, munkahelyen az ember visszafogja magát, nem alkalmazotti viszonyban mutatod meg mennyire hirtelen haragú vagy,
legalábbis nem az első években és nekem még csak első éveim voltak
eddig. Persze a család tudja, ez van, ezt örököltem, a nagymamám is
ilyen... na, de nekem ettől nem lesz jobb. Kiabálok azonnal a férjemmel
legtöbbször, de a gyerekekkel is. Az első lányom rengeteget sírt pici
korában, amitől nekem égnek állt a hajam, beszakadt a dobhártyám,
megőrültem tőle, így hol sírtam én is hangosan, hol kiabáltam, persze
semmi értelme nem volt, habár néha megkönnyebbültem, de inkább bűntudatom
volt. Hát milyen anya az ilyen? Körülöttem persze mindenki imádott
babázni, én meg alig aludtam és szenvedtem a nap legnagyobb részében.
Vagyis visszagondolva inkább ez maradt meg. Tudom, mert százszor
elmondták, hogy miattam ideges a baba is, de ez egy ördögi kör. A
legszebb az volt, mikor nagymamám azt mondta, hogy miattam a gyerek
ideges tejet iszik. Más azt mondta, hogy zárjam ki a sírást, ne
foglalkozzak vele. De ha ketten vagyunk otthon és abból az egyik üvölt,
azt hogy lehet figyelmen kívül hagyni? Azóta persze tudom, hogy az
anyukák fele hazudik, bocsánat nem vallja be, a többinek meg nem
hasfájós/fogfájós a gyereke. Azok egyáltalán nem tudják miről beszélsz.
Azt is
megtudtam utólag, hogy az átalussza az éjszakát számomra mumus
kategóriás mondat nem azt jelenti, amire én vártam, hogy este nyolckor
elköszöntök és reggel nyolckor találkoztok, hanem az 5-6 óra alvás
egyben. Akkor az én gyerekem is átaludta a jobb napokon, csak akkor nem
nyolckor kellett volna aludnia menni, hanem 11-kor, hogy ebből én is
profitáljak. De persze vannak az extra szerencsések, akiknek tényleg
összejön a 8-tól 8-ig tartó csend. Nekünk volt helyette 45 percenkénti
ébredés, na ott már nem is lehet reménykedni a 2 ébredés közötti
visszaalvásban. Mindegy ezen már túl vagyunk. A második sokkal nyugodtabb
természetű, de én is belejöttem azért 2 év alatt az anyaságba. Vele
alig-alig volt ilyen kirohanásom, és ennek örülök. De nincs nyugalmunk,
mert a nagynál elkezdődött fél éve a hiszti, amire én nagyon rosszul
reagálok. Ha valamit azonnal, de a pillanaton nem csinálunk úgy, ahogy ő
kitalálta, jön a hangos álsírás (kívülállók számára ez persze rendes
sírásnak tűnik), és egy-két perc múlva nekem annyi, elpattan valami a
fejemben és kész, amire a gyerek csak jobban üvölt. Na erre keresek
megoldást. Tudom, nem kellene vele foglalkozni, ahogy a férjem is teszi,
de nekem ez nem megy, azt akarom, hogy hagyja abba gyorsan. Még
stresszkezelő tréningre is elmentem, ahol azt ajánlották, hogy számoljak
el 10-ig, na még szerencse, hogy nem fizettem érte, mert ezt anyukám
ingyen is mondogatta már 20 évvel ezelőtt. Majd azzal az útravalóval
engedtek haza, hogy azért nem lépek ki ebből a szituációból, mert nekem
ez valójában tetszik. Többet nem mentem inkább.
Szóval a
szomszéd tuti azt hiszi, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre,
vagy egyáltalán a társas együttélésre. Szerencse, hogy nem társasházban
lakunk, mert így is félek, hogy hallják a műsort néha, pedig van köztünk
egy pár méter.
Hátha ráveszem magam a kihívásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Persze nyugodtan hozzászólhat, akinek meglátása, tanácsa, tapasztalata van a témában:)