2015. november 18., szerda

Miért is?

Azért jutott az eszembe blogot írni, mert múlt héten olvastam, hogy egy anyuka 30 napos "nem kiabálok a gyerekeimmel" kihívást indított. Ez bizony rám is rámférne. Ha ma kezdtem volna már órákkal ezelőtt elvéreztem volna az első napon, pedig még csak dél van. Szörnyű. 2 kislányom van, egy 2 és fél éves és egy 8 hónapos. És vagyok én, akinek a türelme nulla, semmi. Sose volt, csak régen nem tűnt fel ennyire, vagy kerültem az olyan helyzeteket, amiben hamar ideges lehetek. Például nem korrepetáltam a húgom angolból, mert mindenki tudta, hogy sírás lesz a vége. Az egyetemen, munkahelyen az ember visszafogja magát, nem alkalmazotti viszonyban mutatod meg mennyire hirtelen haragú vagy, legalábbis nem az első években és nekem még csak első éveim voltak eddig. Persze a család tudja, ez van, ezt örököltem, a nagymamám is ilyen... na, de nekem ettől nem lesz jobb. Kiabálok azonnal a férjemmel legtöbbször, de a gyerekekkel is. Az első lányom rengeteget sírt pici korában, amitől nekem égnek állt a hajam, beszakadt a dobhártyám, megőrültem tőle, így hol sírtam én is hangosan, hol kiabáltam, persze semmi értelme nem volt, habár néha megkönnyebbültem, de inkább bűntudatom volt. Hát milyen anya az ilyen? Körülöttem persze mindenki imádott babázni, én meg alig aludtam és szenvedtem a nap legnagyobb részében. Vagyis visszagondolva inkább ez maradt meg. Tudom, mert százszor elmondták, hogy miattam ideges a baba is, de ez egy ördögi kör. A legszebb az volt, mikor nagymamám azt mondta, hogy miattam a gyerek ideges tejet iszik. Más azt mondta, hogy zárjam ki a sírást, ne foglalkozzak vele. De ha ketten vagyunk otthon és abból az egyik üvölt, azt hogy lehet figyelmen kívül hagyni? Azóta persze tudom, hogy az anyukák fele hazudik, bocsánat nem vallja be, a többinek meg nem hasfájós/fogfájós a gyereke. Azok egyáltalán nem tudják miről beszélsz.

Azt is megtudtam utólag, hogy az átalussza az éjszakát számomra mumus kategóriás mondat nem azt jelenti, amire én vártam, hogy este nyolckor elköszöntök és reggel nyolckor találkoztok, hanem az 5-6 óra alvás egyben. Akkor az én gyerekem is átaludta a jobb napokon, csak akkor nem nyolckor kellett volna aludnia menni, hanem 11-kor, hogy ebből én is profitáljak. De persze vannak az extra szerencsések, akiknek tényleg összejön a 8-tól 8-ig tartó csend. Nekünk volt helyette 45 percenkénti ébredés, na ott már nem is lehet reménykedni a 2 ébredés közötti visszaalvásban. Mindegy ezen már túl vagyunk. A második sokkal nyugodtabb természetű, de én is belejöttem azért 2 év alatt az anyaságba. Vele alig-alig volt ilyen kirohanásom, és ennek örülök. De nincs nyugalmunk, mert a nagynál elkezdődött fél éve a hiszti, amire én nagyon rosszul reagálok. Ha valamit azonnal, de a pillanaton nem csinálunk úgy, ahogy ő kitalálta, jön a hangos álsírás (kívülállók számára ez persze rendes sírásnak tűnik), és egy-két perc múlva nekem annyi, elpattan valami a fejemben és kész, amire a gyerek csak jobban üvölt. Na erre keresek megoldást. Tudom, nem kellene vele foglalkozni, ahogy a férjem is teszi, de nekem ez nem megy, azt akarom, hogy hagyja abba gyorsan. Még stresszkezelő tréningre is elmentem, ahol azt ajánlották, hogy számoljak el 10-ig, na még szerencse, hogy nem fizettem érte, mert ezt anyukám ingyen is mondogatta már 20 évvel ezelőtt. Majd azzal az útravalóval engedtek haza, hogy azért nem lépek ki ebből a szituációból, mert nekem ez valójában tetszik. Többet nem mentem inkább.
Szóval a szomszéd tuti azt hiszi, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre, vagy egyáltalán a társas együttélésre. Szerencse, hogy nem társasházban lakunk, mert így is félek, hogy hallják a műsort néha, pedig van köztünk egy pár méter.
Hátha ráveszem magam a kihívásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Persze nyugodtan hozzászólhat, akinek meglátása, tanácsa, tapasztalata van a témában:)